fbpx

Itt a segítség az Őrangyaltól a koronavírus ellen!

Az IZYS Egészség- és Önsegélyező Pénztár vezetése úgy döntött, hogy Őrangyal tagjai segítségére siet és kiterjesztette az Őrangyal közösségi szolgáltatásokat a COVID-19 és a SARS-COV-2 (továbbiakban: koronavírus) által okozott tüdőgyulladással, továbbá lehetőséget ad a szolgáltatás kiterjesztésére is a 16 éven aluli kedvezményezettekre vonatkozóan.

A koronavírust nagyon komolyan kell venni. A koronavírus rendkívül veszélyes, a szövődményeként fellépő tüdőgyulladás végzetes lehet, akár halálhoz is vezet. Így a pénztár beemeli a 40-féle kritikus betegségekre vonatkozó szolgáltatásai közé.

Természetesen a vírus terjedését ezzel megállítani nem tudjuk, azonban a koronavírus következtében tüdőgyulladást szenvedő Őrangyal tagok, a többi 40-féle kritikus betegséghez hasonlóan 1.000.000 forintos keretösszeg erejéig vehetnek igénybe magánegészségügyi ellátásokat a szolgáltatás bejelentésétől számított 2 éven keresztül az alábbi esetekben.

Igénybe vehető szolgáltatások

  • A betegség következményeként fellépő egészségkárosodás rehabilitálása és gyógykezelése kapcsán, illetve az egészségügyi állapot utánkövetésére szolgáló egészségügyi szolgáltatások,
  • a betegséghez kapcsolódó további megbetegedések megelőzése, időben történő felismerése, valamint a megbetegedés miatt kialakult állapot javítása érdekében igénybe vett egészségügyi szolgáltatások,
  • Pénztártag vagy az Őrangyal kedvezményezett egészségügyi állapotának javítása, a fájdalom csökkentésére irányuló egészségügyi szolgáltatások,
  • Pénztártag vagy az Őrangyal kedvezményezett egészségi állapotának javulását elősegítő egészségügyi szolgáltatások.

Az előző felsorolásban meghatározott egészségügyi szolgáltatások kiterjednek az alábbi főbb ellátási területekre:
   a) fekvő- és járóbeteg ellátás
   b) fogászati ellátás
   c) fizioterápia
   d) szövet- és sejtbanki tevékenység
   e) szakpszichológiai ellátás
   f) dietetika
   g) egészségügyi szolgáltatáshoz szükséges fekvőbeteg intézményben vagy speciális rehabilitációs
        intézményben való elhelyezés
   h) tartós ápolás
   i) orvos által végezhető egyéb, nem konvencionális gyógyászati módok:
         i. homeopátia
         ii. hagyományos kínai orvoslás (p)
         iii. manuálterápia (p)
         iv. indiai, ayurveda-s gyógyászati ellátások (p)
         v. méregtelenítő módok (p)
         vi. tibeti gyógyító eljárások (p)
         vii. pszichológiai eljárások
         viii. neurálterápia
         ix. életmód oktatás és tanácsadás

Várakozási idő újonnan belépők számára

A járványügyi helyzetre tekintettel ezen szolgáltatásra vonatkozóan az újonnan belépők érdekében lerövidítettük a várakozási időt. Az Őrangyal szolgáltatáshoz csatlakozás és az első díj feltöltésétől számított 5. naptól él a védelem a diagnosztizált COVID-19 vagy SARS-COVID-20 koronavírus következtében fellépő tüdőgyulladásra, jelenlegi Őrangyal tagjainknak koronavírus tekintetében várakozási idő nincs.

A kórelőzményt a szolgáltatásra vonatkozóan kizárjuk – vagyis, ha a koronavírust az 5. napot megelőzően diagnosztizálják.

Szolgáltatás igénylése

A pénztár szolgáltatása életkortól függetlenül elérhető és egységes összegű minden korosztály számára.

Az Őrangyal szolgáltatásra nem regisztrált tagjaink az Őrangyal regisztráció kitöltésével igényelhetik.

Szeretteinkre is kiterjeszthető a védelem. 16 éven aluli gyermekekre a következő Őrangyal kedvezményezett jelölőt kell kitölteni.

16 éven felüli hozzátartozó saját pénztártagságon keresztül igényelheti az Őrangyalt.

Akik a Pénztárban még nem tagok online is megnyithatják számlájukat, melyen be tudják jelölni az Őrangyal szolgáltatás igénylését (kedvezményezettre kiterjesztéshez szükséges az előző nyomtatvány).

A járványügyi helyzetre tekintettel a belépési nyilatkozatot nem kell postai úton visszaküldeni a tagság aktiválásnak kezdetéig, azt elegendő később eljuttatni a pénztárhoz.

Teendő koronavírus fertőzés esetén, egészségügyi szolgáltatás igénylése

A szolgáltatás igénylését előzetesen közvetlenül az IZYS doktor vonalon, az ellátásszervezőnél kell bejelenteni. Az IZYS doktor elérhetősége: +36-1-461-1531

Az egészségügyi szolgáltatásokra az időpontot az ellátásszervező szervezi le, azonban, ha a Pénztártag nem fogadja el a felajánlott egészségügyi szolgáltatót és időpontot, a szolgáltatást más szolgáltatónál is elvégeztetheti – az ellátásszervező felülvizsgálata mellett.

Az ellátásszervező országosan több, mint 400 egészségügyi szolgáltatóval áll kapcsolatban, az egészségügyi szolgáltatók listája megtekinthető a teladoc oldalán.

Őrangyal szolgáltatásai és további információk

Az Őrangyal közösségi szolgáltatás keretében igénybe vehető további szolgáltatások lényegesen szélesebbkörűek a koronavírusnál, ezért érdemes tájékozódni róla, hogy mire lesz még jogosult: bővebb információ itt

A tájékoztatás nem teljeskörű, ha kérdése merül fel, kérjük vegye fel pénzügyi tanácsadójával a kapcsolatot vagy forduljon hozzánk bizalommal a +36 1 769 0061 telefonszámon, emailben az [email protected] címen.

Mit tehet Ön?

Továbbra is érezzünk felelősséget egymásért, ne menjünk tömegbe és legyünk fegyelmezettek a karantén ideje alatt, tartsuk be a szabályokat, hogy csökkentsük a megbetegedések számát:

Hivatalos kormányzati információk elérhetősége itt.