fbpx

Általános leírás, megtakarítási célok

Legfontosabb célja, hogy tagjai ne szoruljanak az Állam vagy valamely magas kamattal árult hitelekkel foglalkozó cég „segítségére”. Problémáikat önállóan, saját megtakarításaikra támaszkodva tudják megoldani. Az önsegélyező pénztári megtakarítás egy aranytartalék tagjai számára.

2005. március 25-én indult útjára az első független magyar alapítású és azóta is magyar tulajdonban lévő önsegélyező pénztár, mely azt tűzte ki zászlajára, hogy a legnagyobbakkal is felvegye a versenyt minőség terén is, bármilyen körülmények között.

 

Mi is az az önsegélyező pénztár?

 

Az önsegélyező pénztári számla leginkább egy bankszámlához hasonlít. Főképp két különbség van.

Az egyik, hogy az Állam kiemelten támogatja ezt a megtakarítási formát, ezért:

 

  • kamatadó mentes
  • kamatehó mentes
  • tranzakciós illeték mentes (nem terheljük át ügyfeleinkre)
  • a befizetett összeg 20 százaléka visszaigényelhető az adóból, vagyis ennyivel nagyobb lesz az elkölthető összeg
  • kétéves betétlekötés esetén, amit Állampapírokban fialtatunk Önnek, az Állam további, a lekötött összeg 10 százalékát írja jóvá a pénztári számlán.

 

Cserébe az Állam azt kéri, hogy csak olyan szolgáltatásokra legyen felhasználható a pénztári számláról az összeget, ami szociális és családi biztonságot megteremtő célokat szolgál.

 

Ha az alábbiak közül bármelyik felmerül Önnél, akkor Önnek érdemes pénztári számlát nyitnia:

 

  • szülés előtakarékosság (családalapítás költségeire felkészülés, szülés utáni lecsökkenő jövedelem kiegészítése)
  • babaápolás (csecsemő és babaápolási termékek, tápszerek)
  • óvodás vagy iskoláskorú gyermeknek vásárol ruhát, tankönyvet, tanszereket
  • váratlan vagy tervezett egészségcélú költségek (betegség, temetés, ágymatrac, szemüveg, MBT cipő, fogszabályzó)
  • rendszeres egészségcélú termék vásárlás (gyógyszerek, kontaklencse, tesztcsík vércukorszintmérőhöz)
  • általános jövedelemvédelem a család anyagi egyensúlyának megtartása érdekében (munkanélküliség, táppénz, rokkantság)
  • magas hozamú megtakarítás
  • nyugdíjcélú megtakarítások kiegészítése
  • speciális célok (vakok, mozgáskorlátozottak)

 

Ne habozzon, költse adóját magára és családjára!