fbpx

Őrangyal szolgáltatás havi díja

Az Őrangyal közösségi szolgáltatás, olyan biztosítási elven működő pénztári szolgáltatás, amely az egyéni számla egyenlegétől függetlenül tesz lehetővé nagyobb összegű kifizetéseket, ha olyan élethelyzet alakul ki.

Ezen szolgáltatásokat a Pénztár, az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény alapján, mint közösségi szolgáltatás nyújtja. Az IZYS Egészség- és Önsegélyező Pénztár – és így az Őrangyal keretében nyújtott szolgáltatás – nem tartozik a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény hatálya alá.

 

Nagyon kedvező havi díjat állapítottunk meg azért, hogy mindenki megengedhesse magának.

Ez az összeg nem több egy kávé, vagy egy óra parkolás áránál és alig több egy liter tej áránál havonta.

Mégis ezért az összegért azt kapják tagjaink, hogy baj esetén azonnal és késlekedés nélkül segítségükre sietünk többszázezres, vagy akár többmilliós összeggekkel is, ha a szükség úgy hozza.

Az Őrangyal szolgáltatás havi díja 395 forint.

     

     

 

Pénzügyileg is megéri! Ahogy a fenti ábrán is látható még annak is megéri, aki mindössze a minimum havi tagdíjat, vagyis a havi 3.000 forint egyenlegfeltöltést teljesíti. Az ő esetükben a Pénztár által levont költség (177 forint) és az Őrangyal szolgáltatás díjának (395 forint) levonását, valamint az adókedvezmény (600 forint) beérkezését követően a pénztári egyéni számláról elkölthető 3.028 Ft lesz. Ezt az összeget a hozamjóváírások még tovább növelhetik. Az IZYS Őrangyal szolgáltatások igénybevétele mellett még a minimum havi tagdíjat teljesítők is többet költhetnek el, mint amennyit befizettek!

Vagyis az adókedvezménynek köszönhetően olyan, mintha nem is lett volna költsége annak, hogy ilyen szolgáltatásokat tudjon igénybe venni!

A szolgáltatásokat kizárólag tagdíjfizető tagjaink vehetik igénybe! Így fontos gondoskodnia arról, hogy legalább a havi 3.000 Ft, negyedéves 9.000 Ft, féléves 18.000 Ft vagy éves 36.000 Ft befizetést teljesítse!

Amennyiben a díjat a Pénztár nem tudja levonni 2018. november 5.-n, akkor következő hónap első munkanapján újra megpróbálja levonni. A szolgáltatások az első díj levonását követően vehetők igénybe.

Az Őrangyal szolgáltatások díja minden hónap első munkanapján kerülnek terhelésre, ezért nagyon fontos, hogy minden hónap első napján rendelkezésre álljon legalább 395 forint. A díjlevonás sikertelensége szolgáltatás megvonással járhat az adott hónapra vonatkozóan!