Hospital – kórházi csomag
Sokan vélekednek úgy, hogy akkor érdemes biztosítást kötni, ha olyan nagyértékű szolgáltatást nyújt, amit nem tudnánk azonnal előteremteni szükség esetén.
Ha úgy gondolja, hogy komolyabb egészségügyi probléma esetén szívesebben venne igénybe magánkórházi ellátást az állami helyett és gondot okozna 2-3 MFt műtéti költséget azonnal, zsebből kifizessen, akkor ez a termék Önnek készült.
A műtéti összeg térítésén felül további hatalmas előny lehet, ha úgy érzi, hogy nem tud jól eligazodni az egészségügy útvesztőjében és szükség esetén jó lenne, ha egy egészségügyi szakértő folyamatosan rendelkezésére állna személyesen, megy Önnel a vizsgálatokra, kérdez Ön helyett és ha kérdése merül fel, akkor hozzá bármikor fordulhat, ezen felül ellenőrízné a műtéti tervet és azt is, hogy biztosan elvégeztek-e minden szükséges vizsgálatot a műtét előtt.
Véleményünk szerint már ez utóbbi szolgáltatás is annyira nagy segítség, hogy már önmagában ezért is megérheti.
Kik csatlakozhatnak?
A csatlakozás kizárólag egészséges emberek előtt nyitott. A csomagban foglalt térítéseket a Biztosító kizárólag kórelőzmény nélkül bekövetkező műtétekre vállalja. Emiatt a csomag megkötésekor egy egyszerű 3 kérdéses egészségügyi nyilatkozatot kell tenni. Ha ezek közül bármelyikre igennel válaszolnak, akkor sajnos nem lehet csatlakozni a biztosításhoz. Persze hamis válasszal sem érdemes próbálkozni, mert az egészségügyi nyilvántartó rendszerből pontosan visszakövethető, ha a probléma már fennállt a biztosítás megkötésekor és ebben az esetben nem téríti meg a kórházi számlákat.
Mire nyújt fedezetet a biztosítás?
A biztosítási esemény a biztosított betegsége miatt, a gyógyulása céljából a kockázatviselés tartama alatt elvégzett, orvosi dokumentumokkal, zárójelentéssel igazolt, és a Biztosító által elismert, orvosszakmai szempontok szerint (ésszerű időn belül) ütemezett, az egészségi állapot kockázata nélkül halasztható (továbbiakban: elektív) műtéte.
A biztosítási esemény bekövetkezése esetén a biztosító vállalja az ahhoz kapcsolódóan és a biztosított gyógyulása érdekében szükségessé váló műtét és azt megelőző kivizsgálások, valamint a műtétet követő utógondozás megszervezését és megtérítését a termék feltételeiben részletezett szabályok szerint.
A Biztosító egy biztosítási esemény kapcsán és/vagy egy biztosítási év folyamán maximum 3.000.000 Ft értékben teljesít szolgáltatást, melyből a biztosítási eseménnyel összefüggő, azt megelőző vagy követő, a feltételben részletezett kiegészítő vizsgálatok és konzultációk ára az alábbi táblázat szerint maximalizálásra kerül:
Hogyan veheti igénybe?
Az Ellátásszervező +36-1-700-1874 telefonszámon 8-18 óra között áll rendelkezésre kérdések megválaszolására, illetve a Hospital csomaghoz csatlakozás után a Biztosított számára megküldött linkre való kattintással aktiválható a www.smarthumed.hu/alfahospital műtéti igénybejelentő felület, amin keresztül igényelhetők a szolgáltatások (pl. levelezés, adatfeltöltés, stb.).
Hol érvényes a biztosításom?
A biztosítás a Magyarországon bekövetkezett biztosítási eseményekre terjed ki, azonban a biztosítási eseményeket kiváltó ok a Föld bármely országában bekövetkezhet.
Mennyibe kerül?
Jelen szolgáltatást finanszírozó biztosításnak a díja életkor függvényében változik, az alábbi táblázat szerint:
A biztosítást 18-60 év közötti korban lehet indítani és az árak 5 évig fixek, tehát nem kell indexálni, nem módosítja a biztosító. Vagyis Ön védett az inflációval szemben, illetve attól is, hogy túlhasználtság esetén árat emeljen a biztosító.
Arra azonban mindig nagyon kell figyelni, hogy legyen elegendő fedezet a pénztári egyenlegen, ugyanis ha díj nem fizetése miatt szűnik meg, akkor nincs lehetőség reaktiválni, újra kell csatlakozni a csomaghoz és új egészségügyi nyilatkozat kitöltése szükséges.
Mielőtt csatlakozna:
Jelen tájékoztatás nem teljeskörű, ezért érdeklődjön a részletekről és keresse fel a Pénztár ügyfélszolgálatát vagy pénzügyi tanácsadóját vagy olvassa el a feltételeket.
A feltételekről tájékoztatót itt talál.
Miért érdemes a pénztári számláról vásárolni a biztosítást?
Mert a pénztári számlára feltöltött összeg után 20% adókedvezményben részülünk.
Mert olyan egyedi szolgáltatást kapunk, ami kategóriájában egyedülálló.
Mert azoknak is megéri akiknek nincs adókedvezményük, ugyanis a Pénztár révén olyan csomaghoz juthatunk hozzá, ami lényegesen olcsóbb más egyéni biztosításoknál, így sokat takaríthatunk meg.