fbpx

Ovinauta elhagyja az anyahajót – ideje elkezdeni az óvodát

baba mama

Az óvoda igazi nagy kihívás. Új helyzet, új feladatok sokasága, és rengeteg olyan költség, amivel a szülők nem is számoltak eddig. Az óvodás kor elérése nem csak a gyermeknek, a munkába visszatérő szülőnek is megterhelő. 

 

Az állapot, ahol az anyuka 100%-os figyelmet volt kénytelen fenntartani, most elmúlt. Naponta van pár óra, amikor a gyermek nincs a közelben. A szülőről való leválás nem csak a gyermeknek nehéz. Sőt, ha belegondolunk, ő kiadhatja bánatát, jelezheti, hogy ez az állapot neki nem tetszik. Sír, ideges és frusztrált. Ő megengedheti magának, hiszen még gyerek. A szülőknek ez sokkal összetettebb és nehezebb feladat. Amikor a gyermek óvodába kezd járni, elérkezik az ideje annak, hogy az anyukák visszatérjenek a már elfelejtett mindennapokhoz, a munka mókuskerekéhez.

Kétműszakos élet

A napi nyolc óra munka mellett otthon vár a még 6-7 óra kőkemény munka. Nem elég, hogy az anyuka a munkahelyen kénytelen fenntartani a figyelmi állapotot, amikor hazaért, még nagyobb erőbedobással kell ugyanezt véghezvinnie. Nehéz feladat belépve az otthon ajtaján hátrahagyni a napi stresszt, és megújult erővel, kitárt karokkal ölelni a gyermeket.

Lyukas kassza

Ahelyett, hogy a család anyagi helyzete javulni kezdene, a szülők gyakran csak azt látják, hogy ezt is meg kell venni, meg azt is, meg amazt is. Rajzeszközök, kistáska, tisztasági csomag. Ez azt jelenti, hogy az a pénz, amit az anyuka munkahelyén bérként megkap, elmegy arra, hogy a gyermek elkezdhesse az óvodát, szocializációjának első lépcsőfokát. Ebben a korban körvonalazódik, hogy mik is azok, amik fejlesztésre, vagy nagyobb odafigyelésre szorulnak. Most válik megfoghatóvá, ha a gyermek szem-kéz koordinációja nem fejlődik megfelelően, vagy beszédhibákkal küszködik. 

Hogyan tudják kiegészíteni a családi kasszát? Kattintson és nézze meg a videót!

Elfoglalt gyermekek

Különóra, készségfejlesztés, zeneiskola, délutáni sportklub. Mind-mind azok, amik segítik a gyermek testi és lelki fejlődését. Ezekkel a költségekkel is számolni kell. Nem beszélve arról, hogy ez a változás sokaknak megszokhatatlan. A gyermek túl elfoglalt lesz. Már nem akar anyuval, apuval játszani annyit, mert elfáradt. 

 

Aki előrelátó, az nem bízza magát a körülményekre, hanem kezébe veszi a saját sorsa feletti irányítást. Ez pénzügyi szempontból olyan öngondoskodási programot jelent, amelynek segítségével Ön a saját pénzét egy meghatározott cél érdekében kisebb-nagyobb lépésekben halmozza fel, hogy amikor szüksége lesz rá, akkor azonnal fel tudja használni. Tudjon meg róla többet, kattintson ide, és olvassa el a részletes tájékoztatót…

Engedje meg, hogy segítsünk!

A bizalmatlanság és a bizonytalanság érthető, amikor az ember a munkával megkeresett pénzét akarja a legjobb módon felhasználni. Az IZYS célja, hogy minél többen elérhessék az adómentes megtakarítást és a 20%-os adóvisszatérítést, ezért szívesen segítünk a kérdései megválaszolásában.

Adja meg telefonszámát és kollégánk munkaidőben felveszi Önnel a kapcsolatot.

[easy_contact_forms fid=3]

Szóljon hozzá, tegye fel a kérdését!

hozzászólás eddig

Kövesse híreinket, és értesüljön elsőként az újdonságokról!